Ismerd meg Virágot!
Tudd meg, miért döntött úgy, hogy sminktetováló lesz, nézd meg a munkáit,
és mindezek mellett jelentkezz hozzá szálas szemöldöktetoválásra, valamint
KEDVEZMÉNYES ÁRON, AJAKTETOVÁLÁSRA !
Csőköly Virág
Csőköly Virág vagyok, mindig is érdekelt a szépségipar, hogy hogyan szépíthetjük meg magunkat és másokat. Ezért középiskolában már a szépészeti ágazatot választottam és tanultam 5 évig kozmetikusnak. Már a tanulmányaim elején tudtam, hogy a sminktetoválással szeretnék foglalkozni. Tavaly elvégeztem egy alapképzést, most pedig szerencsémre Zsuzsi a sminktetoválás minden csínjára-bínjára megtanít. Fontosnak tartom, hogy a nők elégedettnek lássák magukat. Jó érzéssel tölt el ha a munkám által ez megvalósulhat és a vendégeim örömmel néznek mindennap tükörbe.
Virág tavaly tanulta a sminktetoválást, most pedig továbbképzésen vesz részt Zsuzsinál, és immáron teljes értékű tagja a szalonunk csapatának.
Kitartása, elszántsága kiváló, csak úgy ontja magába a tudást. Nincs számára lehetetlen, éppen ezért a közös munka lendületes.
Január eleje óta, Zsuzsi szárnyai alatt, Virág elsajátította a természetes hatású szemöldöktetoválást, amit már előszeretettel készít a szalonunkban, most pedig számos modell gyakorlás után AJAKTETOVÁLÁSOKAT is készít KEDVEZMÉNYESEN!
ELSŐ JELENTKEZŐKNEK
Amennyiben elkészül az ajaktetoválásod
április 6 – április 21 között.
Bármelyik ajánlatot is válaszod, annyit tudnod kell, hogy a jelentkezéshez van egy időpont foglalási díjunk, ami 20.000 Ft. Ezt utalva, vagy készpénzzel van lehetőséged befizetni. Természetesen a foglaló a végösszegből a sminktetoválás napján levonásra fog kerülni.
Szalonunkban CSAK KÉSZPÉNZZEL vagy SZÉP KÁRTYÁVAL van lehetőséged fizetni.
Amennyiben van már ajaktetoválásod, ne búsulj, hamarosan jövünk még egy szuper szemhéj ajánlattal.
Ha esetleg érdekel téged, a feliratkozót töltsd ki, és ELSŐKÉNT FOGUNK ÉRTESÍTENI, ha élni fog a kedvezményes lehetőség Virághoz.
Jelentkezz, ne maradj le az ajánlatról!