A szemöldököm, már csak a koromnál fogva is lassan kikopott, főleg a vége. A szemöldökceruza számomra nem jelentett megoldást, mert egyformán nem tudtam kihúzni, ha melegem volt elkenődött, nem is beszélve a strandról, ahol nem igazán marad meg a smink (főleg, ha bele is teszi az ember az arcát a vízbe).
A szemhéjam kihúzása is sok időmet elvett a reggeli készülődésből és mire beértem a munkahelyemre, már is lehetett igazítani, mivel szépen elfolyt a szememen. Ezekre a „problémákra” megtaláltam a lehető legjobb megoldást, a sminktetoválást. Reggel, mikor felkelek, már nem egy fakó arc néz velem szembe, s jóval kevesebb időt töltök a tükör előtt.
A környezezetmben először furcsának találták az arcom, hogy valami megváltozott rajtam. De ez közvetlen másnap, a beavatkozás után történt. Azóta már a tetoválás sem olyan élénk, egészen természetes benyomást kelt.
Kedves leendő sminktetováláson gondolkodó Hölgy!
Bevallom nőiesen, sokat meditáltam azon, hogy bele merjek-e vágni egy ilyen dologba. Belevágtam, s jól döntöttem. Megszabadultam a reggeli kapkodástól, napközben is ugyan olyan a sminkem, mint amikor felkeltem, nem kell utána javítanom. Ha Te is hasonló cipőben jársz, és nem szabad azt sem elhallgatni, ha tudod tűrni a fájdalmat, vágj bele, ne gondolkozz sokat, mert bánni fogod, hogy nem előbb csináltattad meg! Ez olyan mint a szülés, nagyon várod, borzasztóan fáj, de amikor megpillantod a kis jövevényt, minden rossz elszáll és mámorban úszol a boldogságtól!
Kása Betty, Szeged