Csak ma 2021.04.06. 23:59-ig érhető el…
tik tak, tik tak, tik tak…
Most, megint ott tartunk, amit tavaly is át kellett élnünk, nem volt könnyű és most sem lesz az. Azt igazából nem tudjuk, hogy pontosan mennyi idő fog eltelni, hogy vendégeket fogadhatnánk, egyre kevésbé tudjuk mit hoz a jövő, de bízunk benne, hogy minél hamarabb szépíthetünk.
Március 8–án bezártuk mi is a szalon ajtaját, nem tudunk vendéget fogadni most, előreláthatólag 2 hétig, aztán pedig majd kiderül. Talán annyival könnyebb a helyzet, hogy tapasztaltabbak vagyunk és tudjuk, hogy hogyan reagáljunk, mert ez tetszett mindenkinek 1 évvel ezelőtt is. Most is megpróbáljuk kihozni a legjobbat a helyzetből, úgy, hogy mindenki csak nyerhessen vele.
DE az első és legfontosabb, hogy ne keseredjünk el. Ne a híreket figyeljük minden másodpercben és ne hagyjuk, hogy lenyomjon, eltiporjon bennünket. E helyet tervezzük, amit csak tudunk, mert jó, ha van mit várni, amikor ismét szabadok leszünk. Mi a szalonban mindannyian jól emlékszünk, hogy hogyan hatott ránk a bezártság és az elmúlt év alatt mindenkivel beszédtéma is volt. Sokan még az elsőt sem heverték ki. Megértjük.
Szeretnénk újra ebben a nehéz időszakban, egy kis MOSOLYT CSALNI az arcodra, hiszen NE FELEDD, egy MOSOLY TÖBBET ÉR MINDENNÉL! Még tavaly kitaláltunk egy ÚJRAINDÍTÓ Ajánlatot, amivel Te is, és mi is csak nyerhetünk. Ezzel is szeretnénk tudatni Veled, hogy melletted vagyunk, és nem szeretnénk Téged elengedni. Ha tudod, használd ki a felkínált többféle lehetőség egyikét!
ÚJRAINDÍTÓ kupon 2.0, ahogy 2020-ban is sokan szerették.
AMIT A VÁSÁROLT KUPONODRÓL TUDNOD KELL:
- extra hosszú ideig, a szalon újra nyitásától számított fél éven belül tudod felhasználni,
erről emailben fogunk tájékoztatni - a választott összegről emailben küldjük a számlát
- átutalással vagy bankkártyával tudsz fizetni
- amint beérkezett az vásárlás, email-ben küldjük a kuponokat,
- a kuponod a sminktetoválás napján feltétlen hozd magaddal!
- a kedvezmény a végösszegből levonásra kerül
- a kedvezmény más ajánlattal nem vonható össze
Hogyan működik az ÚJRAINDÍTÓ KUPON 2.0 és milyen kedvezményt nyújt Neked?
Új sminktetoválásra:
- 10.000 Ft helyett 15.000 Ft
- 20.000 Ft helyett 30.000 Ft
- 30.000 Ft helyett 45.000 Ft
Frissítésre:
- 10.000 Ft helyett 12.500 Ft
- 20.000 Ft helyett 25.000 Ft
- 30.000 Ft helyett 37.500 Ft
A kuponok más kedvezménnyel NEM vonhatók össze.
Ami nagyon szuper, hogy egyszerre több kupont is tudsz vásárolni, így akkor neked vagy semmi, vagy egy nagyon pici összeg marad, amit a szalonban kell kifizetned.
Lássunk tehát pár példát:
- Zsuzsihoz szeretnél jönni normál szemhéjtetoválás frissítésre, akkor az összesen 39.000 Ft lenne. Ha vásárolsz 30.000 Ft –ért kupont (az 37.500 Ft-ot ér) így a fennmaradót, ami 1.500 Ft, azt a szalonunkban tudod rendezni.
- Ha Zsuzsihoz készülsz új szemöldöktetoválásra, az 80.000 Ft-ba kerül. Ha vásárolsz 1db 30.000 Ft-os és egy db 20.000 Ft-os kupont, annak összértéke 75.000 Ft, és az 5.000 Ft-ot szalonunkban tudod rendezni a sminktetoválás napján.
- Ha például Vivihez készülsz szemöldöktetoválásra az 60.000 Ft. Ha vásárolsz 2db 20.000 Ft-os kupont, így 40.000 Ft-ot fizetsz, de a kuponok értéke 60.000 Ft lesz. Így nincs fennmaradó, tehát a szalonban nem kell semmit fizetned.
Ha valamelyik újraindító kupont szeretnéd megvásárolni, akkor az alábbi feliratkozást kell kitöltened.
A választott kuponok közül többet is megjelölhetsz, a megjegyzés rovatba pedig odaírhatod, ha esetleg még több kuponra tartanál igényt.
Amint megérkezik hozzánk kérelmed, küldjük is a hozzá illő levelet és a díjbekérőt, amit online tudsz bankkártyával vagy átutalással fizetni. Amint beérkezett az összeg, küldjük a kuponodat az email címedre.
*Az sem baj, ha ez túl bonyolult Neked, csak hívj, vagy írj, hogy mit szeretnél csináltatni és Petra kiszámolja Neked a legjobb ajánlatot.
Meddig vásárolhatod meg az Újraindító kuponokat?
Egészen addig élhetsz a lehetőséggel, amíg hírt nem kapunk arról, hogy újra kinyithatunk. Amikor megvan ez a dátum, előtte néhány nappal lezárjuk a lehetőséget, de erről a Dobd el a rúzsod csoportban és emailen tájékoztatni fogunk.
Ha feliratkozol, elsők közt leszel, akit értesítünk az újranyitásról és elsőként vesszük fel veled a kapcsolatot, hogy időpontot tudjuk egyeztetni sminktetoválásra. Mindenképp gondold át ezt a kedvezmény lehetőséget, tényleg alaposan fontolóra kell venni, mert ezek a kuponok is addig él, ami újra nem nyitunk.
Mikor válthatod be?
Amint kinyit a szalonunk, erről emailben fogunk értesíteni, és persze minden social média oldalunkon is hírt kapsz róla AZONNAL. A nyitástól számított extra hosszú ideig, fél évig használhatod fel az ÚJRAINDÍTÓ KUPONT. Valószínű már napokkal a nyitás előtt küldjük a jó hírt, így nem maradsz le. Mindenképpen azok kapnak először időpontot akik regisztráltak. Petrával tudsz majd időpontot egyeztetni.