Több ezer elégedett Vendégünk ajánlásával…

Most korlátozott idejű elővásárlási lehetőséget biztosítunk, kizárólag a jelenlegi helyzetre vonatkozóan és idejére.

Újraindító KUPONOKAT tudsz jelenleg vásárolni jelentős kedvezménnyel, amely sokkal többet fog érni, amikor újra nyílik szalonunk és elkezdünk dolgozni. És az elsők között leszel, akinek elkészítjük a sminktetoválását.

Van egy AJÁNDÉKUNK is! 

Egy teljesen egyedi, saját tervezésű  PERSELY, amit csak nálunk tudsz beszerezni és a sminktetoválásodra gyűjthetsz benne.

Tudjuk jól, 

  • hogy kb. fél év gondolkodási idő szükséges a sminktetoválás elkészítéséig
  • mindenki alaposan meggondolja kinél szeretne szépülni
  • hogy idő kell ahhoz, hogy összegyűljön rá a pénz, mert anyagilag is készülni kell rá

És természetesen rátérünk arra is, hogy melyek a napi feladatok, mert bizony, mint minden munkahelyen mi is görgettünk magunk előtt feladatokat idő hiányában. Most biztosan lesz időnk ezeket bepótolni.

Közösen, együtt formálva kitaláltunk egy olyan win-win lehetőséget, amivel mindenki nyerhet. Te is, aki a Vendégünk vagy és mi is, mert így gyorsabban újra tudunk indulni, dolgozni.

A jelenlegi helyzetben, egyáltalán ne érezd rosszul Magad, ha nem tudsz ebben részt venni, maximálisan megértjük. MOST különösen fontos, hogy mindenki a helyzetéhez, lehetőségeihez kepést hozzon felelős döntéseket.

Nézd meg a videót!

Legyél Te is majd az elsők között, íme az ÚJRAINDÍTÓ AJÁNLATUNK. 

Tudod, ez egy kicsit olyan, mint amikor: 

  • a suliba gyűjtöttük a takarékbélyeget

  • amikor téglajegyet vettünk, hogy minél hamarabb legyen jégpálya Szegeden

  • vagy amikor részletfizetéssel, előtakarékossággal tudsz hozzájutni valamihez, amire nagyon vágysz

 Ha egy ÚJ sminktetoválást szeretnél, válassz az alábbi ÚJRAINDÍTÓ kuponokból, és jelöld be:

  • 10.000 Ft-ot fizetsz és mi 15.000Ft értékben küldjük Neked a kupont
  • 20.000Ft-ot fizetsz és mi 30.000Ft értékben küldjük Neked a kupont
  • 30.000Ft-ot fizetsz és mi 45.0000Ft értékben küldjük Neked a kupont

( Az aktuális árlistát meg tudod nézni lent.)

Regisztráció. Ha telefonon nézed, most fordítsd el vízszintesre a mobilod, hogy ki tud tölteni. 

E-mail cím:*
Név:*
Számlázási cím:*
Telefonszám:*
KUPON Új tetováláshoz (többet is bejelölhetsz): 10.000 Ft-ért 15.000 Ft-os kupont küldünk Neked
20.000 Ft-ért 30.000 Ft-os kupont küldünk Neked
30.000 Ft-ért 45.000 Ft-os kupont küldünk Neked
KUPON Frissítéshez (szalonunk vendégeinknek, többet is bejelölhetsz): 10.000 Ft-ért 12.500 Ft-os kupont küldünk Neked
20.000 Ft-ért 25.000 Ft-os kupont küldünk Neked
30.000 Ft-ért 37.500 Ft-os kupont küldünk Neked
Megjegyzés, óhaj-sóhaj-kívánság – írj, ha egy féléből több kupont szeretnél:
Elolvastam és megértettem az Arckontúr Kft. adatvédelmi nyilatkozatát:*
Hozzájárulok, hogy számomra az Arckontúr Kft. marketing üzeneteket, hírleveleket küldjön.:*

Ha még az idén, 2020-ban, frissítésre érkezel hozzánk, az amúgy is nagy kedvezmény mellé a további

ÚJRAINDÍTÓ KUPONokat tudsz megvásárolni:

  • 10.000 Ft-ot fizetsz és mi 12.500Ft értékben küldjük Neked a kupont
  • 20.000Ft-ot fizetsz és mi 25.000Ft értékben küldjük Neked a kupont
  • 30.000Ft-ot fizetsz és mi 37.500Ft értékben küldjük Neked a kupont

Természetesen több kupont is vásárolhatsz, akár egy-egy sminktetoválás értékében is, így nagy kedvezménnyel szépülhetsz és mi gyorsabban, könnyebben tudunk újra szépíteni a szalonban. (a kupon értékét, ha kell a helyszínen ki tudod egészíteni, az aktuális árlistát meg tudod nézni lent.)

Vásárlásod bankkártyával, vagy átutalással tudod kiegyenlíteni az általunk küldött számla után.

Ez után emailben fogjuk elküldeni aZ ÚJRAINDÍTÓ KUPON(oka)T, amit elég, ha a telefonodon felmutatsz, AMIKOR JÖSSZ HOZZÁNK.

Amint megnyitjuk a naptárunkat rögtön szólunk és az elsők között foglalhatsz majd időpontot.

Az általunk küldött ÚJRAINDÍTÓ KUPONOKat, extra hosszú ideig, a szalon nyitásától számított fél éven belül tudod felhasználni. Erről emailben azonnal értesítünk és onnan indul a fél év.

Ajánlatunk visszavonásig érvényes.

Remélem hamarosan találkozunk, kitartást és jó egészséget kívánunk:

Berényi Zsuzsa és csapata

Legyél velünk a Facebookon és az Insagramon is, a Youtube csatornánkon pedig számtalan videóban találkozhatunk!

UI: Néhány példa az ÚJRAINDÍTÓ KUPONOKhoz: 

Vivinél egy szemöldöktetoválás 50.000 Ft, ami most CSAK 35.000Ft-ba kerülhet.

Hogyan?

Ha 1 db 30.000 Ft értékű kupont vásárolsz, akkor az valójában, 45.000 Ft-ot ér, így a fennmaradó összeget, ami 5.000 Ft, azt a sminktetoválás napján kell kifizetned készpénzben.

Zsuzsinál egy szemhéjsatír tetoválása 85.000 Ft-ba kerül, ami most CSAK 60.000Ft-ért a Tied lehet.

Hogyan?

Ha 1-1 db 20 és 30.000 Ft értékű kupont vásárolsz, akkor az valójában, 75.000 Ft-ot ér, így a fennmaradó összeget, ami 10.000 Ft, azt a sminktetoválás napján kell kifizetned készpénzben.

Ha ajaktetoválás frissítésre érkezel Vivihez, 59.400 helyett CSAK 49.400Ft-be kerül a kezelés.

Ha 1-1 db 10 és 30.000 Ft értékű kupont vásárolsz, akkor az valójában, 50.000 Ft-ot ér, így a fennmaradó összeget, ami 9.400 Ft, azt a sminktetoválás napján kell kifizetned készpénzben.

Ha Zsuzsihoz szeretnél jönni szemöldök frissítésre spórolj és vásárolj 1 db 30.000 Ft értékű kupont, ami valójában 37.500 Ft-t ér,  a sminktetoválásod napjára a fennmaradó összeget 10.500-at kell fizetned.

48.000Ft helyett CSAK 40.500 Ft lesz a szemöldök frissítésed

Nyugodtan írj nekünk, ha szeretnél több sminktetoválást, hogy számoljuk ki Neked a legjobb ajánlatot.

UUI: Van egy szuper hírem is, időközben MEGNYITOTTUK ÚJRA A SZALONT, igaz online, de jobb híján itt tudsz most csatlakozni hozzánk, ahol minden nap jelentkezünk valamilyen témával, mert együtt könnyebb, és mert így olyan, mint ha dolgozhatnánk egy kicsit. Kattints és képre és csatlakozz a csoporthoz: 

Kedves Vendégünk!

Március 16-án, mindenki biztonságának érdekében bezártam a szalont. De MOST is négy csodás kolléganővel dolgozom együtt nap, mint nap home officeban. Képzeld, minden reggel találkozunk, élő videó chatben, így ez olyan, mintha… és beszélgetünk:

  • ki hogy van 
  • milyen híreket hallott
  • mit főzött