Hogyan készülj fel a szempilláid megújulására?

Speciális óvintézkedések

2020. májusától szalonunkat újra nyitva a koronavírus miatt hozott korlátozó intézkedések után.

Szépségszalonként eddig is maximális figyelmet fordítottunk szalonunk biztonságára és tisztán tartására. Bevallom régebben még bántott is, hogy sokan azt mondták, úgy érzik magukat, mintha orvosi rendelőben lennének, itt minden annyira steril. Most ez értelmet nyert és hangsúlyt kapott.

Nem mintha nem lenne rá ötletünk, hogy hogyan fokozzuk a biztonságot, a tisztaságot és a takarítást a szalonban, de a nyitás előtt kérdőívben megkérdeztük a vendégeinket és a követőinket mit várnak el az újraindulás után. Büszke vagyok rá, hogy a 200 kitöltő közül 120-an azt jelezték vissza, hogy: “Nekem jó volt az eddigi is, mert nagyon figyeltek rá”. A plusz észrevételt és kéréseket mind figyelembe vesszük és, amit csak tudunk azt fokozzuk, egy részt a saját ötleteinkből, másrészt az igények és javaslatok alapján.

A mostani időszakban biztosan jó ideig folyamatosan változik a helyzet. Megpróbálunk ehhez mérten minél rugalmasabbak lenni, de a szépség előtt az egészség mindig fontosabb, ezért oda-vissza működve elengedhetetlen, hogy bízzunk egymásban, és mi is, és Te is betartsunk néhány szabályt és óvintézkedést.

  • Ezért kérlek, ha Te magad vagy közvetlen környezetben valaki megbetegszik, akkor kérlek jelezd felénk és módosítsuk az időpontodat egy későbbi dátumra. Mi sem fogunk dolgozni, ha betegek lennénk.

  • Kérlek most egyedül érkezz, ha kísérővel jössz nem tud nálunk várakozni.

  • A speciális légfertőtlenítő lámpa erősebb hatású és alaposabb, mint egy hypos felmosás, ezért a mellékhelyiségeken kívül nem fogsz fertőtlenítő szagot érezni.

  • A szalonunk mérete és helyiségei megengedik, hogy egyszerre 2 vendéget fogadjunk, úgy, hogy nem találkoznak egymással.

  • Minden helyiséget akár folyamatosan tudunk szellőztetni.

  • A szalonban kézfertőtlenítő áll a rendelkezésedre.

  • A mosdót minden használat után fertőtlenítjük.

  • Maszkban és kesztyűben dolgozunk.

  • Ha szeretnél maszkot (kesztyűt) viselni, akkor ha teheted hozz magaddal.

  • Vedd figyelembe, hogy lesz olyan, hogy megkérünk vedd le a maszkot. pl. ha fotózunk, vagy, ha végeredményt ellenőrizzük.

  • Tudd, hogy akár 10 cm-es közelségbe is fogunk kerülni, ezt nem tudjuk kikerülni, csak akkor gyere, ha ez most valóban nem zavar Téged.

  • Az szempillaépítő csipeszeinket minden vendég után sterilizálunk, speciális fogászatban használt eszközfertőtlenítővel, ultrahangos sterilizálóban.

Próbálunk mindenre gondolni, odafigyelni a kialakult helyzetben, ha bármi kérdésed, megjegyzésed, javaslatod lenne felénk a szívesen fogadjuk, és amennyiben tudjuk megoldjuk. Erre az emailre válaszolva jelezd nekünk. És akkor most jöjjenek azok a dolgok, amelyekre a fentieken kívül figyelj szempillaépítés előtt.

 

 

 

 

Már megvan az időpontod, igaz? Nagyszerű! Ez azt jelenti, hogy akár már el is kezdhetsz lélekben készülni a napra…Ebben szeretnénk Neked segíteni néhány egyszerű, ám fontos gyakorlati tanáccsal, hogy minden simán menjen.

Mikor NEM tudjuk felhelyezni a szempillákat?

  • Ha ezen a részen, vagy közvetlen közelében található szemölcs, bőrelváltozás, gyulladás. Kérlek, figyelmesen nézd át az érintett területet, és szólj, ha ilyesmit tapasztalsz, ránézünk, és akkor meg tudjuk mondani, hogy mi lesz a következő lépés. Felhívjuk a figyelmedet, hogy amennyiben itt a szalon során kiderül, hogy nem helyezhető fel a szempilla, annak árának 20%-át a lefoglalt időpontért, de meg nem valósult szempillaépítésért ki kell fizetned. 
  • Mivel szalonunk és szakembereink az élethű, természetes szempillaépítés hívei, így kihívó, hosszú és dús pillákat nem készítünk, csak olyat, ami esztétikus és minden alkalomhoz illő. Ha tetszettek a munkáink a weboldalon vagy a Facebookon, akkor gyere bátran, olyat tudunk Neked készíteni 🙂

Ha nem olyan régen készült a szemhéjtetoválásod, akkor legalább kell min. 4 hetet várni, még fel tudjuk helyezni a pillákat.

Szempillaépítés előtt 3-4 nappal:

– A szempilla hosszabbítás előtt 48 órával ne festesd be tartós festékkel a szempilláidat és ne is göndöríttesd.

-Kozmetikai arckezeléseket úgy ütemezd, hogy mindig a szempilla-hosszabbítás előtt legyenek. A gőzölés és a krémek, nem tesznek jót a pilláknak.

Szempillaépítést megelőző 24 órában:

– LeA szempilla felhelyezést megelőző napon már lehetőleg ne sminkeld magad, ne spirálozd ki a szempilláidat

– Ne használj olajos összetételű sminklemosót, éjszakai krémet, szemránckrémet, mivel ezek sajnos befolyásolják a ragasztás élettartamát, időtartamát és eredményességét.

– A kontaktlencsét a szempilla-hosszabbítás előtt vedd ki a szemedből. Nyugodtan hozhatsz magaddal lencsefolyadékot és tartót, a mosdóban steril körülmények közt ki tudod venni. 

-Lehetőség szerint a felhelyezést megelőző napon moss hajat vagy menj fodrászhoz, mivel a felhelyezést követő 48 órában az új szempilláidat nem érheti víz és a hajszárító melege sem tesz jót a ragasztó száradási idejének.

A szempillaépítés napján…

Hogyan érkezz?

– Ne koplalj, mindenképpen reggelizz vagy ebédelj előtte, és igyál megfelelő mennyiségű folyadékot. Mi egy finom kávéval vagy teával tudunk szolgálni.

-Lehetőség szerint szempillaspirál nélkül gyere

– Légy pontos, de bőven elég ha maximum pár perccel hamarabb érkezel.

-Ha érzékeny a szemed vagy tudomásod van olyan betegségedről, ami miatt esetleg nem lehet az applikációt alkalmazni, mindenképp kérd ki az orvosod véleményét.

– Szalonunkban CSAK készpénzes fizetés lehetséges, kérlek ennek megfelelően készülj. 

Mit érdemes beszerezned az utóápoláshoz?

Szempilla-hosszabbítással kompatibilis kiegyensúlyozó és frissítő arctisztító, amely hidratálja és ragyogóvá varázsolja a bőrt. Még a legmakacsabb vízálló szemfestéket és rúzst is eltávolítja. Gyengéd, természetes formulája aloe vera juice kivonatot és kókuszvizet tartalmaz az arc nyugtatására és felfrissítésére.

Makeup Remover:

  • Eltávolítja a tartós, vízálló sminket
  • Minden bőrtípusra ajánlott, érzékeny bőrre és szemkörnyékre is
  • Nyugtatja a bőrt
  • Finoman tisztít
  • Ragyogást ad
  • Hidratál
  • Szabályozza a bőr zsírosságát
  • Nem szárít
  • Kiegyensúlyozza a bőrt
  • Minősített natúrkozmetikum
  • Alkohol-, olaj-, és szappanmentes
  • Szín- és illatanyag-mentes
  • Kontaktlencsét viselők is használhatják
  • Szemorvosok által tesztelt
  • Bőrgyógyászok által tesztelt
  • gazdaságos
  •  120 ml-es lemosó ára: 8.175,- Ft.

Hová is jössz? 

Berenyi_Sminktetovaloszalon_Furj_utcaSzalonunk  a Fürj u. 17-ben található. Ez egy sarki társasház, a Középfasor felől van a bejárat.

– Ha autóval érkezel, az itt lakók nyugalma érdekében, a környező kis utcákban tudsz ingyenesen parkolni. 

Mit hozz magaddal?

– Jó kedvet, pozitív hozzáállást, nyitottságot a szakmai javaslatokra. 

Klassz! Most, hogy már mindent tudsz, már csak egy pici kitartást kérünk Tőled. Őrizd meg a lelkesedésed! Hamarosan találkozunk! 🙂

Várunk szeretettel!

U.i. Ha kíváncsi vagy, ajánljuk Neked Facebook oldalunkat>> , Instagram oldalunkat>>Sminktetoválás Blogunkat>>, és a DOBD EL A RÚZSOD csajos csoportunkat >>

És természetesen ha bármi kérdésed adódna előzetesen, nyugodtan fordulj hozzánk bizalommal.